Útravaló Dr. Kádár Annamária előadásáról
Dr. Kádár Annamária előadás Veszprémben – Az önbecsülés megalapozása
Imádom a pszihológiát, most anyaként különösen szívesen foglalkozom a gyerekek egészséges lelki fejlődését taglaló gondolatokkal. A múlt héten az egyik kedvenc gyermek pszihológusom, Dr. Kádár Annamária látogatott el a környékünkre, Veszprémbe, ahol egy igazán jókedélyű és színvonalas előadást hallgathattunk meg az önbecsülés megalapozásáról. Ebben a bejegyzésben összeszedem azokat a gondolatokat, amiket megtartottam belőle útravalónak.
- A gyerekek életében nagyon fontos szerepe van a minden napi mesélésnek. És itt a hangsúly a minden napokon, a rendszerességen van. Jó ha kapcsolódik hozzá egy saját kis rituálé, ami biztonságot ad a gyerkőcöknek, mert pontosan tudják, hogy mi fog következni. Ez lehet egy kedves mondóka,simogató, megcirógathatjuk egy varázslatos mesekendővel, lehet mesecseppünk vagy válasszunk bármi nekünk tetsző szokást, a lényeg, hogy legyen egy mindig ismétlődő kis rituálénk. Ha több gyermekünk van, lehet kicsit különböző is, például mindegyik gyermeknek másik mondóka, cirogató, ha úgy szeretnék.
- Meg kell találni a meserítusra a megfelelő időt. Az a jó, ha nem akarjuk lezavarni fél perc alatt – nem túl jók például az instant 1-2-3 perces mesés megoldások, ahol az a lényeg, hogy mielőbb letudjuk ezt is. Az a jó, ha jelen tudunk lenni a mesélésben, szánunk rá megfelelő időt.
- Persze a fent leírtakat lehet rugalmasan kezelni, ha például egy fárasztó egész napos program után bealudtak a gyerekek a kocsiban, nem kell felrángatni őket, hogy “hahóóó! érzelmi IQ-t fejlesztünk!!! Itt a meseidő!” 🙂
- A mese rendet teremt a káoszban. “A mesében a gyermek félelmei, szorongásai szimbolikus formában öltenek testet, ezért megszelídíthetők. Amikor a gyermek újra és újra ugyanazt a mesét kéri, akkor is a félelmeivel, szorongásaival dolgozik. Minél többször hallhatja azt, annál biztosabban mozog a cselekményében, mind mélyebben át tudja élni minden aspektusát, így egyre jobban oldódnak a feszültségei, szorongásai. A sokszor ismételt kedvenc mese énerősítő hatással bír.”
- A meserítusban jó, ha helyet kapnak a népmesék, a kortárs mesék és a családi mesék, élet történetek egyaránt. (pl. “Amikor apa kicsi volt…” történetek)
- Sok szó esett arról, hogy milyen fontos, hogy a gyermek ismerje a saját törénetét, és a mindennapokba beiktassuk a saját családunk, és a gyermek életmeséit. A családtörténet egy védőháló, amely nehézségek esetén megtart és felemel. Elmesélt ennél a témánál egy kutatást: Marshall Duke és Robyn Fivush pszichológusok egy húsz kérdésből álló értékelő rendszert dolgoztak ki, amit „Tudod-e” skálának neveztek el. Az értékelő rendszer a családdal kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, például: Tudod-e, hogy hol ismerkedtek meg a szüleid?, Tudod-e, hogy édesanyád, édesapád hol nőtt fel?, Tudod-e, hogy hol ismerkedtek meg a nagyszüleid?, Tudod-e, hogy hol házasodtak össze a szüleid?, Tudod-e, hogy miért kaptad ezt a nevet?, Tudod-e, hogy kire hasonlítasz legjobban a családodból?, Tudsz-e néhány olyan tanulságot, amelyeket a szüleid vontak le a jó vagy rossz tapasztalaikból? Ezek ugyanis olyan kérdések, amelyekre a gyermeknek jó lenne tudnia a választ. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy minél többet tud a gyermek a családjáról, annál erősebb a belső kontrollérzése, annál magasabb önbecsüléssel rendelkezik, annál alacsonyabb a szorongásszintje, annál kevesebb viselkedésproblémával küzd, és annál jobb esélyei vannak egy-egy érzelmi vagy viselkedési nehézséggel való megküzdés esetén. Szóval meséljünk gyermekünknek minél többet a családunkról, gyökereinkről. Ehhez nagyon tetszett az a gyakorlati ötlet (grafomán lévén :-)), hogy minden hónapban szánjunk arra egy kis időt, hogy 1-1,5 oldalban leírjuk az adott hónap dolgait. Nem a “száraz” adatok, hanem inkább a sztorizás, a történetek a lényeg. Ebből nagyon jó kis családi krónikák kerekedhetnek ki. Szülőként fantasztikus erőforrást adhatunk a gyermeküknek azzal, ha leírjuk a történetét. Itt kiegészíteném a saját ötletemmel: nagyon szeretem a scrapbookozást (magyarul: élmény album készítés), annak is főként a digitális formáját űzöm: amióta a gyerekek megszülettek, csinálok éves fotókönyveket, amiben összegyűjtöm az adott év legjobb képeit, sztorikkal, eseményekkel, a gyerekek vicces mondásaival kiegészítve. Könnyen megtanulható, egyszerűen használható programok vannak erre a célra, amit alap számítógépes ismeretek mellett jól el lehet kezelni (én a Cewe fotókönyv készítőt szoktam használni). Ez elég hosszadalmas folyamat, mindig csúszásban is vagyok vele, de mire 18 évesek lesznek elkészül majd minden év. 🙂 Hogy ne felejtsem el az apróságokat, tartok egy “emléküveget“, amibe kis cetlikben beledobom röviden leírva az eseményeket, sztorikat és mondásokat, így nem felejtődnek el, mire a megvalósításhoz jutok. Ez szerintem azért is nagyon hasznos dolog, mert – nem tudom Ti hogy vagytok vele – de nekem nagyon szelektíven tárolja az agyam a dolgokat, és a kisfiam mégcsak 6 éves, de már most egy csomó mindenre nem emlékszem rendesen a baba korából, és annyira szeretem ezeket a kisgyerekes éveket, és szeretném megőrizni a sok szép apró kis momentumát, amire tökéletes megoldások ezek a fotókönyvek: ha előveszem, sokkal könnyebben feleleveníthetőek a dolgok a számomra, és a gyerekek is szívesen nézegetik, lapozgatják őket már most is. A kisfiam amikor elkezdett beszélni nagyon sok vicces beszólása volt, ebből készítettem egy külön kis fotókönyvet: nagyon szereti, ha elővesszük és együtt felelevenítjük őket.
- Ez előző pontot folytatva, készíthetünk időkapszulákat is gyermekünknek, aminek a kibontását bizonyos eseményhez kötjük, például ezt akkor bontsd ki, ha végeztél az iskolával, vagy családot alapítottál, vagy nagyszülő lettél … 🙂
- A családi történetek mesélésénél helyet kaphatnak a negatív dolgok is, de vegyük figyelembe, hogy a gyerek életkorának megfelelő legyen, és ami igazán támogatja a gyermeket, ha a népmesék modellje alapján épül fel: történnek rossz dolgok, de utána mindig történik valami jó is. Tegyük mesélhetővé a negatív eseményeket.
- Fontos a reziliencia, a rugalmas alkalmazkodó képesség kialakítása, aminek 4 faktorai közül az egyik a jól strukturálható, minőségi időélmény a gyerek életében. A családi történeteket beleszőhetjük a mindennapokba, lassan, hömpölyögve, lépésről lépésre felépítve. Mesélhetünk séta, kirándulás közben, hazafelé az óvódából, vagy a családi ünnepeken. Ha kűzd valami problémával, jó ha biztosítjuk afelől, hogy nincs egyedül, más is átélt már hasonlót.
- A rugalmas alkalmazkodóképesség kialakításának második faktora a jól strukturálható, megbízható környezet a gyerek körül. Ebben segítenek a már fent emlegetett rítusok. Fontos, hogy ezek illeszkedjenek a család napi rendjéhez: a reggelek általában a legtöbb helyen rohanósak, és az este a legalkalmasabb erre, de mindenkinek meg kell találni a saját életében a megfelelő időt. Nagyon jó például az is, ha a kicsi gyerekeknek visszameséljük a napjának az eseményeit. Ha szülőként estéről estére mesélünk, ezzel a későbbi szülő-serdülő beszélgetések bizalmas légkörének alapjait teremthetjük meg.
- A reziliencia kialakulásához szükséges harmadik faktor a jól követhető, stabil, kiszámítható kapcsolat a gyerek életében, a negyedik pedig a jól követhető minta. „Amikor kapcsolatról beszélünk, akkor korántsem tökéletes kapcsolatról gondolkodunk, ami a nagykönyvben leírtak szerint működik, hogy mindig rendelkezésre állunk, mindig ott vagyunk.” – hangsúlyozza Dr. Kádár Annamária. „Éppen ellenkezőleg, életszagú kapcsolatokról beszélünk, amelyekbe beleférnek tévedések, kudarcok. A tökéletlen kapcsolathoz hozzátartoznak azok a történetek, emlékek, amiken később akár nevetni is tudunk, és akár mesélhetővé is tudjuk tenni.”
- Végezetül megismertünk egy érdekes személyiség tipológiát, ami segít mind saját magunk, mind a család/gyerekek jobb megismerésében, megértéseben és kezelésében. Például a rugalmas alkalmazkodó képesség fejlesztésében is fontos, hogy milyen típusba tartozunk, mert máshol lesznek a határaink. ”Létezik egy olyan érzelmi és kommunikációs tipológia, ami bár sarkítva fejez ki bizonyos tényezőket, mégis nagyon jó eligazodási pontot jelent. David W. Merrill PhD. és Roger H. Reid MA. 1981-es Personal Styles and Effective Performance című könyvében négy kategóriába sorol minket. A szociális stílusok között ugyanis elég nagy különbség van abban, hogy mennyire tudnak stresszhelyzetekhez alkalmazkodni. Ez a személyiségmodell külső viselkedési jegyekre fókuszál, a valóság természetesen sokkal tágabb, mint hogy ebbe a négy típusba belesorolhatnánk az összes szülőt és az összes gyereket. De egy kicsit talán mindenki magára, vagy a gyerekeire ismerhet, és láthatja, hol vannak a fejlesztési korlátok.” A négy típus a következő:
- promoter: ez az igazi “minden lében kanál” típus. Könnyen teremt kapcsolatot, nagyon tud lelkesedni dolgokért, de ezek általában elég szalmaláng életűek. Nagyon könnyen alkalmazkodik, beilleszkedik, rugalmas. Problémája lehet, hogy elég káoszos, nem bírja a rendet és a rendszereket, általában szörnyű az időhöz való viszonyulása. Nehezen szabályozza az érzelmeit, és hajlamos őket végletesen kifejezni. Örök nyughatatlan típus.
- elemző (analyser) Visszafogott érzéskifejezés jellemzi. Mindent megtervez: Ő az, akinek mindenre van egy A és egy B (és egy C…) terve. Nagyon rendezett, mindennek megvan nála a helye – és nem bírja, ha valaki ettől eltér. Mindig pontos, tartja a határidőket. Szeret spórolni, akkor érzi magát biztonságban, ha van aranytartaléka. Nehezen viselik a káoszt, a zajt, a nagy nyüszit. Nehezen oldódó típusok. Itt elmesélt egy klasszikus szituációt, amin nagyon jót mosolyogtam (nálunk is hasonló helyzet), amikor promoter anyuka tolja befelé az oviban a csoportba az elemző típusú gyereket, hogy “menjél szépen barátkozz a többiekkel, de jó lesz itt játszani a kis barátokkal…blabla”, aki szorítja magához anya lábát, mint a Jégkorszakban a motkány a makkot … :-)) Tehát sokat segíthet a mindennapi konfliktus kezelésben, ha felismerjük a családtagok típusait, és figyelembe vesszzük, elfogadjuk egymás határait és temperamentumát. „Szülőként hiba azt gondolni, hogy egy elemző gyerek akkor lesz reziliens, ha tolom előre, hogy menj, ismerkedj, ott egy csomó gyerek, találd fel magad. Az elemzők számára nehéz az alkalmazkodás.” – hangsúlyozza Dr. Kádár Annamária.
- kontrolláló (controller): beszólogatós, mindig megmondja az őszinte véleményét – ez már gyermekként is jellemző. Öntörvényű. Nem szereti a testi érintést. Röviden, tömören, a lényeget. Vezető típus, megy előre, mint a buldózer azért, amit fontosnak tart – például kiváló védőügyvéd lehet ebből a típusból. A rezilienciát nézve akkor tud jól teljesíteni benne, ha akar rugalmasan alkalmazkodni.
- fenntartó (szupporter) típus: az igazi “Teréz-anya” típus. Ő az, aki mindig meg akar mindenkit menteni, nagyon segítőkész, mindig odafigyel a mások igényeire. Mindig szeretettel megvendégeli a családot – és persze csomagol süteményt. 🙂 Nehezen mond nemet.
Ez a 4 fő típus, de persze senki sem sorolható be 1 kategóriába tisztán, de sokat segíthet, ha végiggondoljuk, hogy gyermekünk, és a család többi tagja melyikbe tartozik. Fontos tudni, hogy nem lehet átneveleni. Hangolódjunk rá egymásra, és ne akarjunk olyat belenevelni a gyerekekbe, amilyen nem Ő maga.
Az előadás zárógondolata még ehhez az utolsó ponthoz kapcsolódan a következő volt:
“Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben: és ez így van rendben!” Watzlawick
Így leírva is hasznos összefoglaló lehet, de közelében sem ér az élő eladás élményének. Én most hallgattam először Dr. Kádár Annamáriát, de nagyon tetszett a stílusa, a sok humoros sztori – rengeteget nevettünk, nagyon szerethető volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek! 🙂
Források:
Dr. Kádár Annamária Veszprémben FB esemény
Dr. Kádár Annamária: Teremtsük meg a gyerekben azt az érzést, hogy van mögötte egy történet